„Most a mammon kora jön” – mondta egy nagyon kedves volt tanárom még a ’90-es évek végén.

Mondta az az ember, aki a ’70-es évek végén, kezdő pedagógusként új színt hozott az iskolánk életébe, és a mostani iskola is szerintem még mindig ebből táplálkozik, mert ő már jó ideje elhagyta a tanári pályát. Ebben az új korszakban volt nála egy határ, amin már nem akart átlépni. Annak idején olyan szellemi és kulturális értékrendet tett elénk, ami az én életemre azóta is jelentős hatással van.

„Most a mammon kora jön” – mondta, de én nem értettem pontosan a ’90-es évek elején, hogy mit mond.

Nem értettem, mert én még csak a 20-as éveim elején jártam, és éppen abban az időben találtam meg a saját utamat az életben, ami a tanulás volt.

23 évesen újra iskolapadba ültem, és a főiskola és az egyetem alatt csak a tanuláshoz és a megélhetéshez szükséges javakat szereztem meg, ezen kívül nem tettem szert semmilyen pluszra.

Miközben a velem egyidős ismerőseim már lakásra, házra, autóra tettek szert, addig az én egyetlen értékes vagyontárgyam egy kerámiaégető kemence lett. Az is azért, mert azzal értéket tudtam előállítani.

Ebben az időben, a rendszerváltás után lettek az úgynevezett „újgazdagok”. A szóösszetétel sok mindent elmond. Új és gazdag. Gazdag, de csak most lett az. Eddig mi volt és hogyan lett gazdag? Ez a rendszerváltás után sok féleképpen megtörténhetett. Egy biztos: az újgazdag kifejezés nem azt jelenti, hogy kulturális hagyományokkal és értékekkel rendelkező család sarja valaki.

Az újgazdagoknak mégis rangja volt, mert a rendszerváltás után gazdaságilag szétnyílt társadalomban az újgazdag mégiscsak rendelkezett legalább egy irigylésre méltó tulajdonsággal: volt pénze. Azok szemében pedig, akiknek abból csak kevés jutott, ez egy elég jelentős szépítő tényező lett.

Az igazi, az elnevezés valódi értelmében vett újgazdagnak viszont a pénzen és a pénzteremtéshez szükséges észen – ravaszság, gógyi, fifika, stb. - kívül nem nagyon volt más értéke. Hovatovább a legtöbb tanulatlan, műveletlen bunkó volt. Legalábbis relatíve, ahhoz képest, aminek a pénze miatt tartotta magát. Az öntudatát az is erősítette, hogy a kevesebb javakkal rendelkezők is megadták neki a tiszteletet. Ha másért nem, akkor azért, hátha pottyan nekik előbb utóbb valami kis morzsa.

Az újgazdag attól volt igazi „újgazdag”, mert a valóságtól eltérően szentül meg volt győződve, hogy neki erősnek, okosnak, szépnek és műveltnek kell lennie, mert hiszen van pénze.

Ha van pénze, akkor nem lehet hülye! Nem? Pedig de.

Csak a hülyeség mértékét kellett kordában tartani, ha valaki nem süllyedt le Stadler Józsi bátyánk szintjére, akkor minden működött és működik is rendesen, a látszatnak megfelelően.

Lehet mecénáskodni, sportegyesületet szponzorálni, országos hírű elesetteket aprópénzzel megtámogatni, diplomát, doktori disszertációt venni, stb.

Sőt lehet azt is képzelni, hogy a kis pocakos milliomos autókereskedő a pénzétől olyan erős lesz, hogy hovatovább „orrnyergen húzzon” egy 41 éve birkózó és aktívan karatézó 3. danos fekete öves kyokushin karate mestert, amiért az rá mert dudálni, amikor szabálytalankodott. Szerencsére nem próbálta meg – pedig még bíztattam is - úgyhogy nem a temetésén találkoztam vele utoljára. A rendőrségen pedig már sokkal szerényebben viselkedett. Biztos a nála intelligensebb ügyvédje elmagyarázta neki, hogy hogyan kell viselkedni. Elég jó lehetett a tanítás, mert később az utcán szembe jőve inkább az ég felé fordította a fejét, amikor meglátta, hogy én vagyok az.

A mammon-kori újgazdag szerint pénzért minden megkapható. Még az igazság is. Van benne valami.

Meg igaz szerelem is. Ja, az nem. Bocs.

És tényleg, az újgazdag szép és okos. Addig biztosan, amíg van pénze.

A ’90-es években úgy tűnt, hogy a mammon kora jön, pedig már itt is volt.

Közben felgyorsult a világ, ezért a mammon kora hamar túlnőtte önmagát.

Egyrészt azért, mert a szocializmus viszonylagos anyagi létbiztonságát követő létbizonytalanság valamelyest megszűnt, a magyar gazdaság pedig végül beállt egy látszólag stabil szintre. Az embereknek van munkája, pénze, és már lehet a legújabb kor faszságaira elbaszni a pénzt.

Ettől pedig már nagyon sokan úgy érzik magukat, hogy ők is gazdagok. Gazdagok, mert ahhoz képest, ami néhány évtizede volt, most több a pénzük. Illetve azt gondolják, hogy sok a pénzük, mert olyan dolgokat is megvehetnek, amikről régebben nem is álmodhattak. Most már ők is gazdagok. Képzelten, virtuálisan.

Ha gazdagok, akkor meg már véleményük is lehet.

A kirobbanó információs technológia, az internet, a Facebook, a Twitter, Youtube  – amiknek az eljövetele a ’90-es évek elején még nem volt előre látható - hamar elhozta nekünk a kor virtuális újgazdagjainak, a széles néptömegeknek véleménynyilvánítási platformját.

És akkor eljött a „hülyeség kora”.

Ezt éljük most. A netes felületeken nem cenzúrázatlanul, hanem kontrollálatlanul ömlik az egyszerű nép véleményáradata az élet nagy igazságairól. Iszonyat.

Azért iszonyat, mert ez katasztrófához vezet. Katasztrófához, mert nagyrészt olyan emberek osztják az észt, akiknek semmilyen háttértudásuk, műveltségük, tapasztalatuk nincs ehhez. Csak nagy pofájuk. A hasonló idióták megtévesztése, behülyítése pedig a nagyhangú, de megfelelően jó irányba vivő vezetésre alkalmatlan hangadókat olyan hatalomhoz juttathatja a széles néptömegek felett, ami tényleg katasztrófához vezethet, illetve vezet is.

A nép, az isten adta nép… - mondja Arany János.

A demokrácia a nép véleményén alapul, de ha a nép elszabadul, akkor katasztrófa lesz –mondom én. És Platón is.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

„XV. SZÓKRATÉSZ: Ugyanaz a kór, amely befészkelődött az oligarchiába és elveszejtette azt, a nagy szabadság révén még dúsabban és vadabbul megterem a demokráciában is, és leigázza azt. És valóban, a szertelenség mindig nagy, ellenkező végletű változást robbant ki az évszakokban, növényekben, az élő testben és nem utolsósorban az alkotmányokban is.

ADEIMANTOSZ: Valószínűleg.

SZÓKRATÉSZ: A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt.

ADEIMANTOSZ: Valószínűleg.

SZÓKRATÉSZ: Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”       

Platón: Az állam. Nyolcadik könyv Fordította Jánosy István

És tovább:

„SZÓKRATÉSZ: Ám ha csak kevés akad ilyen az államban, és a nagy tömeg józan marad, akkor az a kevés kivándorol és idegen türannosz szolgálatába áll, vagy elszegődik zsoldosnak, ha valahol éppen háború dúl. Ha viszont mindenütt béke és nyugalom honol, akkor az ilyen otthon marad, és holmi kisebb gaztettekre vetemedik.

ADEIMANTOSZ: Ezeken mit értesz?

SZÓKRATÉSZ: Például rabol, falat bont, erszényt metsz, ruhát lop, kifoszt templomot, rabszolgákkal kereskedik, aztán ha jó a beszélőkéje, följelent, hamisan tanúzik, és hagyja magát megvesztegetni.

ADEIMANTOSZ: Ezek csak akkor kis gonosztettek, ha kevés jómadár teszi őket.

SZÓKRATÉSZ: A kicsi csak a nagyhoz képest kicsi, és üzelmük egy türannosz alatt sínylődő állam nyomorúságához és szerencsétlenségéhez képest - ahogy mondják - nem sokat nyom a latban. De ha egy városban sok ilyen támad, és sokan csapódnak hozzájuk, és érzik saját sokaságukat, akkor ezek fogják az államban az esztelen csőcselék segédletével megszülni a türannoszt: közülük éppen azt, akinek a lelkében a legnagyobb és legerősebb türannosz Erósz lakik.

ADEIMANTOSZ: Joggal, mert épp ez a legzsarnokibb.

SZÓKRATÉSZ: Ez történik, ha a többiek ekkor önként engednek neki; ám ha az állam ellenáll, akkor a türannosz - ahogy egykor cudarul bánt apjával, anyjával - most már elbánik a hazájával is, ha bír: behívja külföldi cimboráit, és ezekkel igázza le és kormányozza a hajdan oly hőn szeretett anyai földet - ahogy a krétaiak nevezik a hazát. Hiszen az ilyen férfi szenvedélyének éppen ez volt a célja.”

Platón: Az állam. Kilencedik könyv Fordította Jánosy István

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Nincs új a nap alatt. Már régóta azt gondolom, hogy az emberről és a társadalomról a görögök már mindent leírtak párezer évvel ezelőtt.

Sok éve hiszem és látom, hogy az emberi lélek nem változik, csak a körítés.

Most nem a gimnasium-okban folyik az eszmecsere a mester és tanítványa között, hanem az internetes közösségi oldalon megy a mocskolódás az egymással egy szinten rekedt idióta nép között.

A diskurzus helyszíne megváltoztatta a kommunikáció stílusát. Ebben viszont nem feltétlenül a helyszín a hibás, mert az csak egy lehetőség, hanem az, hogy az emberek, a nép még nem nőtt fel az új lehetőség adta feladathoz.

A nép pedig magától nem fog változni, a népet irányítani kell! Mert minden csoportnak kell egy irányító! Ez mindig és mindenhol így volt, van és lesz. Az irányító hiánya az anarchia.

Irányítani kell! Ehhez több eszköz is a rendelkezésre áll.

Irányítani lehet jó példával, oktatással, neveléssel, és ha ez nem megy, akkor erőszakkal. Az erőszak viszont nem nevel, csak figyelmeztet.

A figyelmeztetés után jó példával, oktatással, neveléssel kell megmutatni a helyes utat annak, akit a szükséges mértékű erőszakkal jó esetben képessé tettük arra, hogy befogadja a helyes irányba mutató és vezető példából, oktatásból és nevelésből származó információkat.

A népet vezetőknek is ez lenne a feladata!

Elsősorban jó példát mutatni és közben színvonalas oktatást és nevelést biztosítani a népnek.

A nép ne egymást nevelje, mert akkor vak vezet világtalant!

A népet azok neveljék, aki megfelelő iskolázottsággal, műveltséggel és erkölccsel rendelkeznek ahhoz, hogy oktassanak, neveljenek és példát mutassanak.

Mint például Samoday Kornél a „Te rongyos élet” című filmben.

Samoday Kornél lehetne a jelenkori tébolyban talajátvesztett értelmiség példaképe.

Samoday Kornél az a fiatalember, akit a néphatalomra hivatkozó Rákosi-rendszer megfosztott a címétől, a rangjától és a szabadságától.

De bármilyen erőszakos, ostoba és rosszindulatú legyen egy rendszer, az ember eszét, megszerzett tudását nem tudja elvenni. Az életét sajnos igen.

A TUDÁS HATALOM!  Még akkor is, ha éppen nem látszik annak. Olyan hatalom, hogy a tudás birtoklója előbb utóbb élni is tud vele.

A filmben Samoday Kornélnak helyén van az esze a legnehezebb pillanatokban is. Sosem veszti el a fejét, soha nem alázkodik meg a rendszer legfélelmetesebb képviselői előtt sem. Olyan érvei vannak, ami előtt a hatalom képviselői is kénytelenek, ha nem is fejet hajtani, de megtorpanni.

Ez csak egy film – de nincs olyan film, ami nem az életre alapszik - és Bacsó Péter az egész film minden pillanatában nevetségessé teszi a magát félelmetesnek beállító – amúgy tényleg félelmetes – Rákosi-rendszert.

Film. Rajtam kívül néz még valaki filmeket? Vagy mindenki csak valóságshow-kat, sorozatokat és híradókat? A kortárs média veszélyes, mert még nem szűrte meg az idő. A filmek pedig csakúgy, mint a klasszikus irodalom, már átmentek az idő mérlegén és csak az értékesek maradtak meg. Ja, és klasszikus irodalmat olvas még valaki?

A filmben Samoday Kornél – a volt báró - mindig racionális és hidegfejű tud maradni. És emellett humoros.

A humor megléte mutatja igazán az életerő jelenlétét a legnagyobb bajban is.

A humort a diktatúra nem érti. Mint ahogyan a biztonsági őrök sem – Bödőcs Tibor szerint.

„Ha kötekedek, azt értik. De ha viccelek…”

Samoday Kornél is viccet csinál az egészből: „Én úgy fogom fel az egészet, mint egy szafarit.”

Tehet mást? A néphatalom túl erős egy emberhez képest. Jobb néha az árral úszni.

„De legnehezebb a bennszülöttekkel szót érteni. Nem értik a nyelvet. Itt? Hát itt értik! Ez máris óriási előny” – mondja kapálás közben a volt báró.

És mit csinál a kitelepítés ideje alatt a békési tanyán a szabadidejében a gyertyafény mellett?

Kínaiul tanul!  

Majd miután a címeiktől megfosztott, szintén kitelepített volt – de lélekben még mindig - arisztokraták egyikének névnapi party-ján tanúbizonyságot tesz az európai kulturális életet érintő jártasságáról, elhangzik a film szerintem legfontosabb párbeszéde is.

Samoday Kornél, a volt báró ezzel a kérdéssel fordul Artúrhoz, a party-n felszolgáló, a volt gazdája iránti tisztelet jeléül a fővárosból Békés megyébe az ’50-es évek elején levonatozó volt inashoz, aki jelenleg zálogházi becsüsként dolgozik a Bizományi Áruház Vállalatnál.

- Kérem! Tudna nekem valamilyen hangszert szerezni? – kérdezi a volt báró.

- Milyen hangszerre gondol uraságod? – kérdezi a volt inas, jelenleg zálogházi becsüs.

- Mindegy – mondja a volt báró.

- Olyat tudok – mondja a volt inas.

Aztán természetesen a néphatalom idejében Samoday Kornélt - „aki volt báró, aki volt földbirtokos, az volt kizsákmányoló, tehát mindenképpen esküdt ellensége a mi rendszerünknek” – is elérte a végzete. Még a kitelepítésből is elvitték.

Csakhogy nem agyonlőni, hanem ő lett a miniszter elvtárs tolmácsa, mert kínai delegáció érkezett kis hazánkba. Samoday Kornél pedig beszéli a kínai nyelvet, „főleg a pekingi tájszólást”.

Hiába, a tudás minden rendszerben tudás.

„Válságban tanulni és beruházni kell, mert mást úgysem lehet csinálni.” – mondta egy volt barátom.

Éppen válságban voltam, így én akkor megfogadtam a tanácsát. Kerestem egy tanfolyamot, hogy tanuljak valami újat, de aztán nem diák lettem azon, hanem tanár, mert amit addig tanultam, az egyből oktatóvá tett. Ilyen az élet.

Abból jött egy újabb ötlet és lett saját tanfolyamom is. www.rajzelokeszito.hu

Aztán egy karate klub, ahol szintén oktatok: www.pizsamadojo.hu

Aztán elkezdtem fazekas korongozást is oktatni: www.korongozas.hu

Mindezeket nem tehettem volna meg, ha addig nem szerzem meg a tudást a tanulás által.

Most is válság van. Szerencsére nem az én válságom.

Általános szellemi válság van. Mi a megoldás? Tanulni kell!

Az említett volt tanárom mondta az általa alapított fazekas szakkörben:

- Ha puha az agyag, akkor meg kell gyúrni.

- És ha kemény?

- Akkor is!

Tanulni mindig lehet és kell is!

Tanulni, mint ahogyan a kitelepítés alatt az isten háta mögötti békési tanya kis szobájában Samoday Kornél a kínai nyelvet!

Vagy karatét edzeni, mint annak idején tettem a kollégiumi szoba két asztala közötti 1,5 négyzetméteren.

Tanulni, tanulni, tanulni! És kívül maradni ebből a kortárs létezésből, amíg vége nem lesz!

Egyszer vége lesz, mert „Minden elmúlik egyszer” – ahogyan Albert, az inas említette volt a Tizedes meg a többiek című filmben.

Mint ahogyan az „Oroszok is ideérnek, ahogyan mi is odaértük a Donhoz.”

Aztán amikor az egymással acsarkodó, gyűlölködő nép a saját nyálában, vérében, taknyában és szarában úszva észreveszi, hogy vannak kívülállók, akik nem kenődtek össze, akkor nem kell még vezetni sem őket.

Elindulnak maguktól a tiszta emberek felé. De mindenki még akkor sem. Csak azok, akik megunták a nyálat, a vért és a szart, és rájönnek, hogy lehet máshogyan is élni, mint eddig.

Egy dologra viszont még akkor is vigyázni kell: tartani kell a távolságot.

Ha az utat mutató tiszta vezetők túl közel mennek a dagonyából éppen kimászókhoz, és segítő kezet nyújtanak nekik, akkor jobbik esetben ők is összekenődnek és már nem lesznek vonzóan tiszták.

Rosszabb esetben pedig őket is berántják maguk közé a dagonyázók, és akkor azt mondják, hogy „lám, azért te is közénk tartozol, mit voltál annyira nagyra magaddal?!”

Egy vezetőnek keménynek is kell lennie, különben alkalmatlan a vezetésre:

„Egy faszt! Másszatok ki magatoktól! És ha jöttök utánam, akkor tartsátok a távolságot, mert nem viselem a bűzt! Majd útközben lemos benneteket az eső és akkor közelebb jöhettek és beszélgethetünk.”

Nem könnyű, de szükséges. Erre csak a vezetésre alkalmas tudással rendelkező emberek képesek. Akik tanulnak. Sokszor a saját hibájukból is.

A tanulásra pedig számtalan lehetőség van, mindegyik fejleszt. Akár tudományt, akár zenét, akár sportot, akár művészetet tanul az ember. Mindegy, hogy mit.

Csak tanulni, tanulni, tanulni!

Mást nem lehet most úgysem tenni, mert a mammon és a hülyeség korát éljük.

Egy életünk van, ezt kell értékesen leélnünk, akármilyen korban is élünk. 

Mint Samoday Kornélnak a Te rongyos élet című filmben...